Tekerj a Virágkarneválra!

2010. június 9., szerda

2009-ben a 40. Debreceni Virágkarnevál szervezői igyekeztek látványos, színes programokkal megemlékezni a kerek évfordulóról. A rendezvénysorozat egyik legeredetibb, leglátványosabb eleme a Tekerj a Virágkarneválra! kampány volt, mely felidézve a Virágkarnevál történetének kezdeteit – az 1900-ban zajlott ’kerékpáros versenyt és virágcorsot’ – arra invitálta a város lakosságát, munkahelyi csapatait és sportklubjait, hogy virágokkal díszített kerékpárokkal csatlakozzanak a karneváli menetet nyitó kerékpáros felvonuláshoz.

A kezdeményezés kedvező fogadtatásban részesült a résztvevők, a közönség és a szervezők részéről egyaránt, így 2010-ben ismét kerékpáros felvonulással indul majd a karneváli menet. Természetesen idén is lesznek különlegességek: a régi és egyedi kerékpárok, velocipédek, tandemek, céges csapatok, sportklubok képviselői mellett a menetben üdvözölhetjük majd az idei Fesztiválok Éve kampányhoz kapcsolódóan több magyar fesztiválváros kerékpárosait is.

A kerékpáros felvonulás augusztus 20-án reggel 7.20 órakor indul a Szent Anna utcától és a karneváli menet útvonalán haladva várhatóan 8.10-8.20 óra között ér a Nagyerdei Stadionba, ahol a kerékpáros csoportok a közönség előtt mutatkoznak majd be. A felvonulás után egész napos Kerékpáros Korzó veszi kezdetét a Békás-tónál, ahol különféle ügyességi pályák, játékos versenyek, és kerékpáros programok várják az érdeklődőket.

Tervezett program

Kattintson ide a megtekintéshez 

Kapcsolódó hír:  Korszakváltó Kerékpártúra állomása aug. 15-én Debrecen

 

Regisztráció - meghosszabbítva!!!

2010-ben is a Tourinform irodában kell regisztrálni a lakosoknak, munkahelyi csapatoknak, civil szervezeteknek, akik részt kívánnak venni a felvonuláson! Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a felvonuláson semmilyen politikai szervezet, vagy a politikához közel álló szervezet nem vehet részt!

A nagy érdkelődésre tekintettel MEGHOSSZABBÍTOTTUK a REGISZTRÁCIÓS HATÁRIDŐT augusztus 18-ig (kivétel hajtányosok)!

Munkahelyek regisztrációs adatlapja

Régi kerékpárosok regisztrációs adatlapja

Egyéni kerékpárosok regisztrációs adatlapja

 

Dekorációs tippek

Azoknak, akik komolyabb dekorációban gondolkodik, tudjuk ajánlani, hogy a kerékpár után akasszanak egy utánfutót, s azon különféle figurákat építtessenek, amiket a nagy virágkocsik mintájára dekoráltassanak. Erre már volt 2009-ben is példa. A javasolt dekoratőr, Abai-Nagy István ajánlata a 06-20-8011-669-es telefonszámon kérhető meg.

FRISS hír: aug. 20-án a Csapó utcán ZÁRVA lesz a virágpiac!!!!

 

Tekerj a Virágkarneválra 2009 képekben

Ilyen volt a Tekerj a Virágkarneválra! Kerékpáros Felvonulás és Korzó 2010-ben

Ismét nagy sikert aratott a Virágkarnevál kerékpáros programja. Az idén több, mint 1000 kerékpáros vett azon részt közöttük többen érkeztek Debrecen határain túlról, Hajdú-Bihar megye más településeiről, a szomszédos megyékből, de Szatmárnémetiből is és voltak Németországból érkező kerékpáros felvonulók is a tömegben.

A kerékpáros korzó iránt óriási érdeklődés mutatkozott, mely abból is látszott, hogy meg sem várta a tömeg a hivatalos kezdés időpontját már 9 óra előtt megjelentek a Békás-tó partján felépített bázison, majd fél 7 után még mindig érkeztek emberek, akik a programok felől érdeklődtek, holott akkor már csak a sátorbontáson részt vevő segítők tartózkodtak a helyszínen.

Hamarosan részletes beszámolóval jelenetkezünk ezen az oldalon!

Huncut-bicikli pálya video (HAON)

Képgalériánkban tekintse meg az idei Virágkarnevál képeit