Debreceni összefogás a zempléni árvízkárosult gyermekekért

2010. július 10., szombat

A Campus Rendezvényszervezõ Kft. a HUNÉP Campus Hotel Zrt. támogatásával, olyan nyári táboroztatást szervez, ahol a zempléni és bodrogközi területeken élõ, árvíz sújtotta családok gyermekeit látja vendégül. A HUNÉP Campus Hotel Zrt. felajánlásának köszönhetõen július 12-16-ig 106 fõ (98 fõ 8-16 éves diák és 8 fõ kísérõ), 4 napig térítésmentesen kap szállást a Kassai úti CAMPUS HOTEL 3 ágyas szobáiban. A hotelben található Campus Étterem pedig 4 napon át reggelivel, ebéddel, és vacsorával látja el a táborozókat.

A kezdeményezéshez a Nagyerdei Kultúrpark Kht. és a Hortobágyi Nonprofit Kft. mellett a Debreceni Gyógyfürdõ Kft. által üzemeltetett Aquaticum Mediterrán Élményfürdõ is csatlakozott. A gyerekeknek a partnerek szintén térítésmentesen olyan színes programokat kínálnak mint az Állat - és Növénykert megtekintése zoopedagógus szakvezetésével, pusztai fogatozás és élményfürdõzés.

A kezdeményezéshez csatlakozott cégek fontosnak tartják, hogy az árvíz elvonulta után is nagy hangsúlyt helyezzenek a térségben élõk segítésére. Hiszen a családok összedõlt házaik újjáépítésén, vagy lakhatóvá tevésén fáradoznak, így a gyermekeknek lehetõségük sem adódik, hogy az ország többi területén élõ kortársaikhoz hasonlóan kiránduljanak, és önfeledten szórakozzanak. A gyermekek június 12-én 15.30-kor érkeznek az Aquaticum Mediterrán Élményfürdõbe.