Sose halunk meg - A musical Debrecenben

2010. augusztus 12., csütörtök

2010. szeptember 26-án Debrecenben a Főnix csarnokban lesz Koltai Róbert, Sose halunk meg c. kultuszfilmjéből készült vadonatúj musical átdolgozása sztárszereposztással. Ezután indul a „nagy utazás”, vagyis a darab országos turnéja tizenkét város sportcsarnokában: www.sosehalunkmeg.hu

Nagy utazás! Azt mondtad, hogy ez az élet. Van olyan tévénéző vagy rádióhallgató Magyarországon, aki ezt a dalt nem ismeri? Egy nemzedék mozi-élményének musical-változata nagy utazásra készül, Koltai Róbert rendezésében ezen az őszön.

Gyuszi bácsi és Imike történetének zenés változata a színházak után most szenzációs szereplőgárdával országjárásra indul. Tizenhat város sportcsarnokában, arénájában csendülnek fel majd Dés László dalai, és megaláztatások, kudarcok után ismét győz Gyuszi bácsi. És vele győzünk mindannyian.

„Ugye tudtad, így nem érhet véget, csak hosszú volt ez az ősz….”
„Legyen úgy, legyen úgy” – énekli majd Gyuszi bácsi, és vele a többi megalázott és megszomorított hatvanas évekbeli kisember az őszi turnén mintegy 50.000 nézőnek. Többek között olyan színészek vállalkoztak eme színházi társasutazásra Koltai Róbert mellett, mint Hernádi Judit, Lukáts Andor, Esztergályos Cecília, Vándor Éva, Pikali Gerda, Debreczeny Csaba, Spindler Béla, Egri Márta, Kertész Péter és sokan mások a színházi világ élvonalából. Imi szerepében, a kiemelkedően tehetséges negyedéves színművészetis, Tasnádi Bence tűnik fel.

Jegyárak: 3500, 4500, 5500, 6500 Ft

Jegyek válthatóak a debreceni Tourinform irodában.