2010. szeptember 3., péntek
A rendőrség és a református egyház Kontrasztkiállítás címet viselő ifjúság- és családmentő kiállításának célja, hogy továbbítsa a klasszikus erkölcsi értékeket.
A szervezők meg kívánják mutatni: a társadalom nem maradhat néma a fiatalokat és a családokat érintő problémák kapcsán. Az egyedülálló összefogást többek között a statisztikák elkeserítő számai indukálták. Minden harmadik fiatal már használt valamilyen illegális kábítószert, és ezt, ha anonim módon is, de felvállalja. Magyarországon a 15–18 éves lányok felének már volt szexuális kapcsolata, és az első aktus alkalmával a felmérések szerint a párok 90 százaléka semmilyen módszerrel nem védekezik. A nem kívánt terhességek aránya így a tinédzserek közt lényegesen magasabb, mint a felnőtt nők esetében. Hazánkban 2007-ben összesen 43 870 abortuszt végeztek, ennek több mint a 10 százalékát a 15–19 éves korosztályon hajtották végre, és még a 14 éves és ennél fiatalabb korosztályra is „jutott” csaknem kétszáz terhességmegszakítás.
A Kontrasztkiállítást eredetileg a kisvárdai református ifjúság készítette a 2008-ban a Biblia Éve jegyében szervezett Kisvárdai Ökumenikus Családi Napra. Akkor egyetlen nap alatt több mint hétszázan látták. 2009 nyarán a Csillagpont Országos Református Ifjúsági Találkozón a kiállítást másodszor is bemutatták kibővített témákkal, szórólapokkal, segítséget ajánló prospektusokkal.
A tárlat 2010 januárjában nyílt meg ismét Kisvárdán. Itt bizonyosodott be, hogy országossá nő a helyi kezdeményezés, ugyanis két és fél hónap alatt több mint hatezren látogatták. A kiállítás multimédiás eszközök segítségével mutatja be a fiatalokat érintő problémákat, kiemelve a kábítószer, az abortusz, a családon belüli erőszak, az öngyilkosság, a válások és a globális pénzhatalom kérdéseit. A kiállításhoz tanári szeminárium és felkészítő előadás is tartozik, hogy a kísérőknek megmutassák, melyek azok a pontok, ahol a fiataloknak segíteni tudnak. A fiatalok számára is van felkészítés: ők a kiállítás megtekintése előtt egy előadást láthatnak, ráhangolódva a tárlat témáira. A Kontrasztkiállításon multimédiás eszközökön keresztül mutatják be a szervezők a fiatalokat érintő problémákat. Hét témát dolgoz fel
a tárlat, és mutatja be a kontrasztokat: házasságkötés, családi élet – válások, széthulló közösségek; példaképek, apa és anya szerepköre – családon belüli erőszak; szenvedélybetegségek – szabadság, öröm; hazaszeretet, felelősségvállalás – kozmopolitizmus, globális pénzhatalom; gyermekvállalás – abortusz; az élet értelme, küldetés – öngyilkosság, céltalanság, depresszió; a hetedik pedig a megváltás témaköre. A látogatók ezen kívül egy autószimulátorba is beülhetnek, hogy megtapasztalják a drogok és az alkohol káros hatását a vezetésre.
A Kontrasztkiállítás 2010. szeptember 1-jén nyílik Debrecenben, s 2010. szeptember 2. és 2011. január 28. között látogatható. 16 éven aluliak csak szülő vagy pedagógus jelenlétében nézhetik meg, 14 éven aluliaknak pedig egyáltalán nem javasolják a megtekintést a szervezők.
Iskolák számára hétfőtől péntekig 8.00 és 14.00, családok, cégek, magánszemélyek számára hétfőtől péntekig 14.00 és 19.00, szombaton 10.00 és 16.00 óra között látogatható. Megtekintése ingyenes.
A kiállítás helyszíne: Debrecen, Egyetemi Templom (Egyetem tér 2.)