Logo

Akadálymentes
oldal

Hagyományos verzió

Delizsánsz Kiállító terem – Posta múzeum

A Delizsánsz Kiállítóterem a Déri Múzeum épületével pontosan szemben található, a Magyar Posta ZRt. épületében, mely 1931-ben épült fel Münnich Kerek Aladár tervei alapján historizáló stílusban.

  Vissza Vissza   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe


Debrecenben 1478-tól 1720-ig a postai szolgáltatást a mészárosok végezték. Bár a 17. század második felében a városnak már volt fizetett postamestere, s a 17. század végétől királyi postaállomás is működött itt. Diószegi Sámuel – aki nem azonos az ismert botanikussal – saját házában rendezte be az első debreceni postaállomást a Széchenyi utcán, ennek állít emléket a tárlat. A kiállításon megismerkedhetünk a posta- és távközlés történetével. A kiállítás érdekessége a Dr. Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas botanikus akadémikus, debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének egykori vezetője által a városra hagyományozott és a Bélyegmúzeum gondjaira bízott 225 000 darabos filatéliai gyűjteménye, valamint a debreceni régi postaházat bemutató dioráma is.


Nyitvatartás

Előzetes bejelentkezés alapján, munkanapokon 09 és 15 óra között.

Telefonszám: 06-30-771-3813 vagy 06-30-772-4206

Cím: Debrecen, Múzeum utca 3.
GPS: 47.532305, 21.622109
E-mail: info@postamuzeum.hu
www.postamuzeum.hu

Belépő árak

Felnőtt: 500 Ft
Diák/nyugdíjas: 250 Ft
70 éven felülieknek, 7 éves kor alatt, pedagógusok illetve fogyatékkal élő személyek számára ingyenes.

  Vissza Vissza   Elejére Elejére   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

Szálláshelyek csomagajánlatai