Tímárház - Kézművesek Háza

Település: 
Debrecen
Cím: 

Nagy Gál István u. 6.

Elérhetőség: 

Tel.: 52/321-260
GPS: É47°31´38.51´´ - K21°38´1.51´´

A gazdag ipartörténeti múlttal rendelkező Debrecen egyetlen, helyszínen megőrzött ipartörténeti emléke a Tímárház – Kézművesek Háza a Nagy Gál István utcán található. Az egykori Tímár utcai épület egy részét eredeti állapotában sikerült megmenteni és felújítani. Itt kapott helyet a tímármesterek és leszármazottaik adakozásából, felajánlásából létesített állandó tímártörténeti kiállítás. A Tímárház két másik kiállítótermében időszaki bemutatókat tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítások többnyire a térségben alkotó kézművesek, mesterek munkáját tárják a közönség elé. Az épülethez csatlakozóan az újonnan felépült műhelysorban a kézműves hagyományok különböző ágazatait tekinthetik meg az érdeklődők, pl. szűrrátét-készítés, hímzés, gyöngyfűzés, viseletkészítés, csipkeverés, fazekasság, kékfestés. A helyben tevékenykedő népi iparművészek közreműködésével lehetőség nyílik az egyes mesterségbeli fogások megismerésére és elsajátítására is. A Tímárház gyermekprogramjai, foglalkozásai kapcsolódnak az évszakokhoz és az ünnepkörökhöz. A Kézművesek Házában található játszóház játékos formában kínál lehetőséget a kézműves mesterségekkel való ismerkedéshez - mindenekelőtt óvodás- és iskoláskorú gyerekeknek a tanév és a nyári szünet ideje alatt. Az udvaron kemence épült 2005 nyarán önkormányzati segítséggel.
A Tímárházban tevékenykedő mesterek: Dr. Bolyós András kékfestő népi iparművész, Guppcsóné Papp Katalin hímző népi iparművész, Lugossy György fazekasmester, Molnár Tiborné hímző népi iparművész, Szidor Jánosné szűrrátétkészítő népi iparművész.

Nyitva tartás: keddtől péntekig: 10.00 és 17.00 között, szombaton 10.00 és 14.00 között

Web: www.debrecenimuvkozpont.hu