A jogosulatlan idegenvezetés megakadályozásának érdekében több szervezet is összefogott Debrecenben. A 41/1995. (VIII.31.) IKM rendelet értelmében 60 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntethető az illegális tevékenység, ezért több ellenőrzést szerveznek majd.
Hazánkban csak szakképzett idegenvezetők mutathatják be a turistáknak egy-egy város nevezetességeit. Az erre jogosultak arcképes, azonosítószámmal ellátott igazolvánnyal is rendelkeznek, amelyet – ugyanúgy, mint például a rendőröknek – látható helyre kell kitenniük, például a ruhájuk gallérjára. A hazai szakemberek illetékességi területe azonban csak az országhatárig terjed, külföldön csak csoportkísérőként és tolmácsként működhetnek közre.
Ezért van az, hogy ha külföldön magyar idegenvezetők jogosulatlanul dolgoznak, akkor akár a rendőrség is előállíthatja a szabálysértőt. A probléma természetesen határainkon innen is fennáll, ám mindezidáig nem tudták ezt eredményesen kezelni. A turizmusban érintett felek megelégelve a jelenlegi helyzetet, együttműködési megállapodást kötöttek.
Az együttműködésben a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség, a városi rendőrkapitányság, a közterület-felügyelet, a Magyar Idegenvezetők Szövetsége, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Debrecen Turizmusáért Egyesület, a megyei kereskedelmi és iparkamara, illetve az önkormányzat és a Tourinform iroda vesz részt.
A gyakorlatban leginkább ellenőrzésekkel és bejelentések alapján, rendőri igazoltatással előzhető meg a szóban forgó probléma.
Azok az utazásszervezők, osztálykirándulásokat szervezők, idegenvezetést kérő magánemberek, akik debreceni, Hajdú-Bihar megyei kirándulásaik, útjaik során el szeretnék kerülni a kellemetlenségeket, és valóban tartalmas, szakszerű idegenvezetésben kívánnak részesülni, úgy forduljanak bátran a Tourinform Irodához! 4024 Debrecen, Piac u. 20., Tel.: +36 (52) 412-250, Fax: +36 (52) 535-323, E-mail: debrecen@tourinform.hu)
A Debreceni Tourinform Iroda nem csak debreceni programokkal, hanem a hortobágyi és más megyei rendezvényekkel, szállás- és más turisztikai jellegű információkkal kapcsolatban is rendelkezésére áll az érdeklődő bel- és külföldi turistáknak.
A debreceni iroda tevékenysége 2007. július 1-jétől Debrecenre, a Hortobágyra, és a megye további 52 településére terjed ki (kivétel: Polgár, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Tiszacsege, Nyírábrány, Hajdúnánás és közvetlen körzeteik).
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| A felhívás letölthető formában (Word Dokumentum) | 99.5 KB |