Az Észak-alföldi Régió párszáz négyzetkilométeres részén helyezkedik el a Hajdúság, melynek területe - sokszínűségéből adódóan - rendkívül változatos, nehezen feledhető vidék.

A természetföldrajzi adottságokat figyelembe véve Debrecen három tájföldrajzi kistáj találkozáspontjában fekszik. Tájföldrajzilag "hivatalosan" ugyan a Dél-Nyírséghez szokták sorolni a nagyvárost, de határai a Hajdúhát és a Dél-Hajdúság területeit is érintik, így itt keverednek egymással a három kistáj természeti adottságai. Keleten a Nyírséggel, nyugaton a Hortobágy síkságával határos, délen a Körös-vidékkel érintkezik.

A Hajdúságban több természetvédelmi terület, helyi jelentőségű védett terület található. Szerves részét képezi a Hortobágy végeláthatatlan sík vidéke, és alakul át a hajdúság jellegzetes hullámos vidékévé. Később ezeken a hullámokon vagy buckákon, illetve a buckák közötti "hullámvölgyekben" jellegzetes élővilág alakult ki. Egykor a területet hatalmas kiterjedésű, a Tisza által gyakran veszélyeztetett, vízjárta síkvidéki erdőségek fedték.

Jóllehet, közigazgatásilag a Hortobágy ma már nem tartozik Debrecenhez (1946 óta), ez a hatalmas síkság ma is Debrecen közvetlen környezetét alkotja, arról nem is szólva, hogy hosszú évszázadokon át fontos szerepet játszott a város gazdasági életében, s ma is sok szállal kapcsolódik hozzá.

A magyar természetvédelem történetének két fontos eseménye is Debrecenhez és a Hortobágyhoz kötődik. Az ország első természetvédelmi területe a debreceni Nagyerdő (1939), s az ország első nemzeti parkja pedig a hortobágyi (1973).

Debrecen keleti-délkeleti részén évszázadokkal ezelőtt alakult ki az az erdőkkel, legelőkkel, szántóföldekkel tarkított táj, amelyet Erdőspusztáknak neveznek, s amely a történelem viharaiban elnéptelenedett városkörnyéki területen jött létre. A Debreceni Erdőspusztákon tett túra, kirándulás kiváló lehetőség a kikapcsolódásra, pihenésre, valamint a táj jellegzetes növény- és állatvilágának megismerésére.

Debrecen birtokai egykoron a Tisza menti Tiszadobtól a Gúti erdőig tartottak, s közel 70 kilométeres sávban az állattartás időszakos igényeit szolgálták ki. Mondhatni, hogy Hortobágyon legeltek, s az Erdőspusztákon teleltek a debreceni cívis gazdák barmai.