Templomok Látnivalók Természeti értékek Múzeumok Kirándulóknak, diákcsoportoknak
Debrecen és környéke egyházi élete
Debrecen első említése a váradi káptalan jegyzőkönyvében fordul elő 1235-ben. A település tehát a kezdetektől fogva a váradi római katolikus püspökséghez tartozott. A XIII. században épült gótikus temploma, a Szent András templom a Tisztántúl egyik legnagyobb ilyen építménye volt. Az épület kétszer – előbb 1564-ben, majd pedig 1802-ben – teljesen leégett. Helyére emelték a jelenlegi, klasszicista stílusú Nagytemplomot, mely az idők során a város jelképévé vált.
Debrecen vallási életében az 1530-as években történt fordulat. Az akkor földesúr, enyingi Török Bálint hozza ide Pápáról Bálint nevű papját, aki a kor szokása szerint vitázott egy Ambrosius nevű katolikus pappal. A vita hevében a katolikus pap letört egy líciumgallyat (lícium bokor: Lycium sp. lat., ördögcérna magyar, semfű-semfa népies), és kacagva leszúrta a földbe, mondván: „Akkor lesz ebből a vallásból valami, mikor ez fává nő!” És csakugyan fa lett belőle, s a református vallás is Debrecenben lett a legvirágzóbb. Ez a líciumfa, amelyet a mai napig meg lehet tekinteni a Múzeum utca és a Kálvin tér sarkán, azonban csak közel 250 éves, a hitviták pedig 450 évvel ezelőtt voltak.
A település nagyon hamar nemcsak a környék, hanem az egész magyarországi reformátusságnak a központja lett. Egy XVI. századi reformátor, Dávid Ferenc nevezte egy vita hevében a települést először „kálvinista Rómának”.
A város iskolája jelenlegi helyén, a Nagytemplom mögött már 1538 óta reformátori szellemben megszakítás nélkül működik, ami egyedülálló a protestáns közoktatásban. Ez a sok viszontagságon átment intézmény a Debreceni Református Kollégium, amelyben – hasonlóan a többi református intézményhez – alap-, közép- és főiskolai szintű oktatás folyt. Az iskola könyvtára az ország legnagyobb egyházi gyűjteménye. Múzeumának kiállításait számos hazai és külföldi látogató keresi fel.
1715-ig csak reformátusok lakhattak a településen, ekkor császári rendelet kötelezte a katolikusok letelepedésének engedélyezését. A vallásilag homogén települések kialakítására irányuló törekvések nem voltak ritkák a korban. Még a XVIII. század végén is csak néhány százalékot tett ki az egyéb felekezetűek száma. Ez a helyzet nagyban módosul a XIX. század második felétől. A megnövekedett városban nemcsak reformátusok, hanem katolikusok is nagy számban telepszenek le. Ezen kívül megjelennek az evangélikusok, izraeliták, görögkatolikusok és a különböző szabadegyházi felekezetek.
Debrecen ma nemcsak hagyományosan a legnagyobb református egyházkerület püspökének székhelye, hanem 1993 óta a debrecen-nyíregyházi katolikus püspöké is.
Fontos szerepet játszik a térségben a hajdúdorogi görögkatolikus püspökség. Ez a vallásfelekezet azokból a görögkeletiekből jött létre a XVII. században, akik elfogadták a római pápa fennhatóságát.
A 2001-es népszámlálás adatai szerint Debrecen 211.034 lakosából 135.835-en vallották magukat valamilyen felekezethez tartozónak. Közülük mintegy 60% református, 24% római katolikus, 13% görög katolikus. A maradék három százalék megoszlik a többi vallásfelekezet között.
A Hajdúság (Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Vámospércs) felekezeti megoszlása Hajdúdorog kivételével nagyjából követi a Debrecenben kialakult arányokat. A térség építészetében meghatározóak a különböző felekezetek műemlék templomai, melyek állandóan vagy pedig előzetes bejelentkezés alapján látogathatóak.
