Logo

Akadálymentes
oldal

Hagyományos verzió

Keresés az oldalon

Utazástervező
Üres Részletek
Még több program »

Szálláshely

Gasztronómia

Események

Nagyerdő és az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Debrecen az az élhető nagyváros, ahol elérhető távolságban van a természet csendje, gyógyító ereje. Az ország első természetvédelmi területén, a Nagyerdőn 67 fokos termálforrásból tör fel a gyógyvíz, ahol egyszerre pihenhet és szórakozhat minden korosztály.

  Vissza Vissza   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe


Nagyerdő

A Nagyerdő neve szorosan összekapcsolódik Debrecen városával. Ez volt hazánk első természetvédelmi területe, amit 1939. október 10-én nyilvánítottak védett területté. Az 1082 hektáron elterülő Nagyerdő leginkább látogatható és egyben kedvelt pihenőhelye az 51 hektáros parkerdő, amit Nagyerdei parknak hívunk. Különösen tavasszal nagy élmény a virágos parkban sétálni, a gazdag madárvilágtól hangos sétautakat járni.
 
A Nagyerdőre mind a területe mind a 25-26 méteres kocsányos tölgyek miatt is illik a „nagy” jelző. De nem ezért hívják az erdőt a debreceniek Nagyerdőnek. A „nagy” melléknév régen azt is jelentette, hogy öreg, régi. Ez a jelző itt arra utal, hogy Nagyerdő már az ősi debreceni határnak is része volt. A Nagyerdő kezdetben használati-, később tulajdonjoga már 1377 óta a debreceniek kezében volt.

A Nagyerdő parkká alakulása az 1810-es években kezdődött, amikor egy erdei mulatságok rendezésére alkalmas parkot kezdtek kialakítani, amibe később fürdőt is építettek. A parkosítással az erdőre jellemző természetes tölgyfák, gyertyánok, ezüsthársak kissé visszaszorultak, de sok, egyébként gyönyörű idegen fajt, díszfát például mocsári ciprust, platánt, szomorúfüzeket, fenyőket is betelepítettek.

A debreceniek nyelvükben is különlegesen kezelik a Nagyerdőt. A debreceni ember nem megy a Nagyerdőbe, csak a Nagyerdőre. Nem sétál a Nagyerdőben, hanem csak a Nagyerdőn.

A Nagyerdő részei: Nagyerdei Kultúrpark, Botanikus kert, Medgyessy sétány, Békás-tó, Csónakázó tó, Ötholdas pagony és az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

A Nagyerdő növényzete, állatvilága, állapota és kialakulása.

Nagyerdei Kultúrpark
Itt található az ország első vidéki Állat- és Növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A Nagyerdő védett, 16 hektáros területén mutatja be 4 földrész 170 állatfajának közel 1400 egyedét. Ritka, egzotikus állatok – tukánok, flamingók, íbiszek, gibbonok, kenguruk, és vízilovak – mellett a hazai fauna és az őshonos háziállatok is megtekinthetőek.

A Lúdas Matyiról elnevezett vidámparkban elvarázsolt kastély, óriáskerék, dodzsem várja a gyerekeket.

Tovább...

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, Wellness Sziget, Termál- és Strandfürdő
Az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontban termálfürdő, fedett uszoda, strand, fedett mediterrán élményfürdő, gyógyászati részleg, wellness-sziget, thai masszázscentrum várja a vendégeket, és a magyaros ételeket kínáló éttermek biztosítanak komplex szolgáltatást.

A minősített gyógyvízre alapozott, teljesen felújított fürdő gyógyászattal, a négycsillagos felújított Aquaticum Termál és Wellness Hotellel, az évszázados fákkal övezett stranddal, és a kerthelyiséggel kibővített Vigadóval teljes kikapcsolódást és regenerálódást ígér valamennyi korosztálynak.

Nyitva tartás
Hétfő-Csütörtök: 11:00-21:00 (medencezárás: 20:30)
Péntek-Vasárnap: 10:00-21:00 (medencezárás 20:30)
Ünnep- és munkaszüneti napokon, valamint iskolai szünetek alkalmával: 10:00 - 21:00 (medencezárás: 20:30)

Belépőjegyek
Mediterrán Élményfürdő:
2 órás jegy: Felnőtt: 2350 Ft
Gyermek/nyugdíjas/csoportos: 1900 Ft

Megkezdett 3. órától:
Felnőtt: 16 Ft/perc Gyermek/nyugdíjas/csoportos: 16 Ft/perc

Egész napos jegy: (élményfürdő+szauna)
Felnőtt: 4 450 Ft
Gyermek/nyugdíjas/csoportos: 3 950 Ft

Egész napos komplex jegy: (élményfürdő+szauna+termálfürdő)
Felnőtt: 4 650 Ft
Gyermek/nyugdíjas/csoportos: 4 150 Ft

A termálfürdőből történő belépés esetén: 0-120 percig: Felnőtt: 19 Ft/perc, Gyermek/nyugdíjas/ csoportos: 15 Ft/perc
Megkezdett 3. órától: Felnőtt: 16 Ft/ perc
Gyermek/nyugdíjas/ csoportos: 15 Ft/ perc

Termálfürdő (az élményfürdőből történő belépés esetén): 0-120 percig: Felnőtt: 12 Ft/perc, Gyermek/nyugdíjas/ csoportos: 10 Ft/perc
Megkezdett 3. órától: Felnőtt/
Gyermek/nyugdíjas/ csoportos: 0 Ft/ perc
Szaunacentrum: Felnőtt: 2 órás jegy: 1550 Ft, Megkezdett 3. órától: 7 Ft/perc
Belépővel nem rendelkezők részére: 0-60 perc: 18 Ft/perc
Megkezdett 2. órától: 7 Ft/perc

4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.
Tel.: +36 52/514-174
Fax: +36 52/346-883
E-mail: mediterran@aquaticum.hu
Web: www.aquaticum.hu

 

  Vissza Vissza   Elejére Elejére   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

Megosztás

Oszd meg ennek az oldalnak a linkjét a népszerű közösségi portálokon!