Logo

Akadálymentes
oldal

Hagyományos verzió

Keresés az oldalon

Utazástervező
Üres Részletek
Még több program »

Szálláshely

Gasztronómia

Események

KERÉKPÁROS KORZÓ 2012

A Tekerj a Virágkarneválra! kerékpáros felvonulással és az azt követő szabadtéri kerékpáros programokkal 2009-ben új fejezet nyílt a Virágkarnevál történetében, hiszen az esemény nem csak a kerékpározást népszerűsítette, de lehetőséget teremtett arra is, hogy a város lakosai aktív részesei legyenek a karneválnak.

  Vissza Vissza   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

Az új programelem nagy sikert aratott mind a lakosság, mind a közönség körében: a felvonuláson közel ezer debreceni kerékpáros tekeri végig évről évre a karneváli menet útvonalát szebbnél szebb, virágokkal díszített kerékpárokkal, köztük helyi munkahelyi csapatok, sportegyesületek, alapítványok képviselői, valamint vidékről érkező különleges és egyedi építésű kerékpárok, látványos velocipédek tulajdonosai.

A kerékpáros felvonulás résztvevői a Nagyerdei Stadionba körülbelül 9 órára érkezek be, majd átmennek a Békás-tóhoz, ahol élvezetes programokon vehetnek részt és a legszebben feldíszített kerékpárokat díjazzuk is.

Időpont: 2012. augusztus 20. 9.00 – 18.00
Helyszín: Békás-tó és környéke

Programok:

9:00 - 14:00 GOLD SPRINT - sprintelés görgős kerékpárokkal
11:00 - 12:00 KERÉKPÁR SZÉPSÉGVERSENY a „Legvirágosabb bringa” címért
14:00 - 16:00 GOLD SPRINT - sprintverseny SELEJTEZŐ
15:00 - 17:00 TRIÁL BEMUTATÓ – lélegzetelállító bringás ugrások 2 méter magasságban 16:00 - 17:00 GOLD SPRINT - sprintverseny DÖNTŐ

Folyamatos programok egész nap:
OXELO-pálya / Exkluzív bringa kiállítás: csúcskategóriás és különleges CUBE bringák / Kerékpár klinika és szaktanácsadás / Ingyenes gördeszka, roller és gyermek kerékpár-tesztelés / Triál bemutatók / Ügyességi feladatok, versenyek / Decathlon ajándékok, meglepetések / Különleges elektromos mozgójárművek / Turista információ / Kisállat simogató / Cserkész programok és bemutatók / Mézeskalács és kézműves sajt-kóstoló és vásár

Bővebb információ:
52/412-250
debrecen@tourinform.hu
facebook.com/iranydebrecen


A 2012-ES KERÉKPÁROS KORZÓ KÉPEI KATTINTÁS UTÁN MEGTEKINTHETŐEK

  Vissza Vissza   Elejére Elejére   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

Megosztás

Oszd meg ennek az oldalnak a linkjét a népszerű közösségi portálokon!