A hét tippje: Budapest és Közép-Dunavidék (február 1-5.)

2010. január 28., csütörtök

Az új hónap beköszöntével a Tourinformos Tippek Turistáknak kampány is új témával jelentkezik. A Magyar Turizmus Zrt. tematikus éveinek sorába illeszkedően február a debreceni Tourinform irodában is a Fesztiválok Éve jegyében telik majd, ehhez kapcsolódóan mutatkozik be a debreceni közönségnek a hónap során a Budapest-Közép Dunavidék Régió, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és nem utolsósorban Észak-Alföld.

A bemutatkozók sorát február 1. és 5. között fővárosunk, Budapest és a Közép-Dunavidék Turisztikai Régió nyitja, mely számtalan fesztivállal, izgalmas és feledhetetlen kulturális és szabadidős programlehetőséggel várja az érdeklődőket.

 

 

Budapesti kulturális kalandok nagy kedvezménnyel

A február 28-ig tartó Budapesti Téli Fesztiválnak köszönhetően a főváros vendégei télen sem maradnak programok nélkül, sőt igazán vendégváró ajánlattal jelentkeznek most a budapesti szállodák is, melyek 6250Ft/fő/éj áron kínálnak szállást kulturális belépővel a Budapesti Téli Fesztivál idején. A Budapesti Téli Fesztiválhoz kapcsolódó, február végéig tartó rendkívüli akció célja, hogy a magyar turisták megfizethető áron utazhassanak Budapestre, megismerjék és megszeressék a főváros élénk turisztikai és kulturális kínálatát.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál után az igényes, kulturális kikapcsolódásra szomjazó közönség júniustól augusztus végéig különleges szabadtéri helyszíneken élvezheti a Nyári Fesztivál könnyed esti zenés produkcióit. Budapest kulturális intézményei pedig egész évben nyitott kapukkal, izgalmas koncert és színházprogramokkal, gazdag kiállításokkal várják a magyar közönséget.

Beletalált a közepébe! – mondható ez annak az utazónak, aki Magyarország központi régióját, Budapestet és környékét választotta úti célul. Többszörösen is igaz ez a kijelentés, hiszen egy főváros mindig központi helyet tölt be az ország életében, bár a magyar főváros földrajzi értelemben is a középpontban van. Azért is „találó a találat”, mert Budapesten és környékén a látnivalók és turisztikai lehetőségek olyan bőségéből választhatunk, mint talán sehol máshol a Kárpát-medencében.

Budapest és környéke látnivalóiról, program- és szabadidős lehetőségeiről február 1. és 5. között többet megtudhat a debreceni Tourinform irodában, ahol a héten a Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card) 15 % kedvezménnyel vásárolható meg. Az érdeklődők a héten is tölthetnek ki a bemutatkozó régióhoz kapcsolódó totót, melynek szerencsés nyertesei értékes ajándékokat vihetnek majd haza.
 

- TTT akcióról bővebben

- februári programról bővebben

AttachmentSize
Budapest_rendkivuli_akcio.doc810 KB
Budapest-Toto.doc26.5 KB